Öröm volt Adriennel együtt dolgozni!

"Kedves Ella! 

Annyira hálás vagyok a sorsnak, hogy egymásra találtunk!

Már amikor először beszéltünk, éreztem, mélyen a szívemben, hogy Benned megbízhatok, olyan szakember vagy, aki rengeteget fog segíteni nekem.

Olyan erő van a kimondott szavaidban, olyan élettapasztalatod, tudásod van, olyan sokoldalú vagy, annyira jó Veled beszélgetni! Már akkor tudtam, hogy "jó kezekbe" kerültem. Sokat tanítottál nekem. Igen mélyről indultam és rövid idő alatt rengeteg esemény történt velem, hiszen a felszínre kerültek a problémák, amikkel feladatom volt/van. A beszélgetések Veled rámutattak arra, hogy életem mely területein vannak elakadások, hol kell rendet tennem. Olyan sok dolog történt pár hónap alatt az életemben, annyi megtapasztalásban volt részem. Voltak hullámvölgyek, voltak olyan perceim, napjaim, amikor úgy éreztem, hogy egyszerre túl sok a megoldandó probléma, háborgó tenger voltam, annyi érzés kavarodott fel bennem. Aztán lépésről-lépésre tisztítottam magam. A gyakorlatoknak hála ma már úgy tekintek vissza az elmúlt pár hónapra, amikor igazán sokat tettem magamért, azért, hogy végre megszabaduljak azoktól a dolgoktól, amiknek nincs helye az életemben, s melyek gátoltak engem.

Minden konzultáció értékes volt. Nagyon jó döntés volt belefogni a Veled való közös munkába. Sokáig azt gondoltam, hogy az általam olvasott könyvek gyakorlataival majd megoldom egyedül a problémáimat. Nem így lett. Amit Te adtál nekem, azért örökre hálás leszek Neked! Az idődet adtad nekem, a figyelmedet, csak velem foglalkoztál a konzultációk során, meghallgattál, személyre szabott tanácsokat adtál, melyeknek hála rengeteget változtam és változtattam pozitív irányba. Sokszor a fülembe csengenek a szavaid, olyankor mosolygok és mély hálát érzek. Annyi minden megváltozott az életemben rövid idő alatt: a családommal való kapcsolatom teljesen átértékelődött, máshogy látom magam, s az életemet is. Olyan alapot kaptam tőled, melyek folyamatosan segítenek engem az életem minden területén!

Köszönöm a közös munkát, örök emlék, hálás vagyok Neked minden tanításodért. 

"Tegyél rendbe" Mindenkit és akkor sokkal szebb és jobb hely lesz a világ! 

Szeretettel: Adrienn"

Lányok! Néha még én is elérzékenyülök attól a csodától, ami bennetek él!

Bemutatom nektek Éva levelét, amit az életéhez írt. Éva egy gyerekkora óta tartó betegségtől szenvedett, majd egy nárci karmai közé keveredett hosszú évekre. A közös programunk végére olyan szinten meg tudott erősödni lelkileg, hogy a házi feladatát így teljesítette. No comment! 

"Kedves élet!

Köszönöm, hogy megtapasztalhatlak! Szeretném leírni neked hogyan érzek irántad, mit is gondolok rólad. Már közel 35 éves vagyok, de csak most kezdtem el érezni, hogy élek. Mostanában azt fejtegetem, mit jelent létezni, legalábbis emberi lényként. Megszülettem ebbe a testbe, élek, s majd meghalok. Ez a körforgás, tudom én.... Rájöttem, hogy nem meghalni félek, hanem élni, vagyis tőled tartok. Sokszor az életemben valamit inkább nem próbáltam ki, valahova nem mentem el, mert féltem megélni. Oly sokszor azt a kérdést tettem fel magamnak: mi lesz, ha....? Emiatt azonban eddig nem is éltem a szó igazi értelmében.

Milyen érdekes, ugye? Sok ember egész életében azt gondolja, hogy él, pedig csak vegetál. Sok ember nincs tudatában mi az, hogy élet, hogyan lehet élni.A közelmúltban tudatosult bennem, hogy Élet te egy igazi csoda, ajándék vagy minden ember számára: kaptunk egy fizikai testet, amibe beleszülettünk, ami a lelkünk ruhája. Az élet lényege nem az, hogy megszületünk, majd meghalunk és közte valahogy túlélünk, észre kell vennünk, hogy ennél sokkal több vagy, s mi is. 

Nem csupán egy fizikai test vagyunk, nem, ennél sokkal többek vagyunk. A testünk ugyan múlandó, de van egy örök részünk, amit léleknek hívunk, s ami sosem szűnik meg létezni. Élet te leírhatatlan vagy, olyan sokrétű, s oly keveset tudok rólad.Amikor Élet rád gondolok, mindig az "én" jut az eszembe, s a testem.Hol is élünk mi emberek? A világ, s a Föld nevű bolygó, ahol élünk, egy csodálatos, lenyűgöző hely, amelynek a működése felfoghatatlan az emberi elme számára.Éppen ezért úgy gondolom, hogy nekünk embereknek, csak annyi a dolgunk, mint a gyerekeknek, hogy mindent megfigyeljünk, mindenre rácsodálkozzunk, milyen a természet, a kapcsolatunk a többi élőlénnyel, vagyis amit tudunk, azt ismerjünk meg belőle.Ha úgy gondolkozunk, hogy mindenki független individum, az tévhit. Ahhoz, hogy emberként teljes életet tudjunk élni, folyamatosan kapcsolódnunk kell másokkal. De ez a "kell" nem kényszer. Ez a természetünkből adódik. Az, hogy más emberekkel,pl.családtagok, rokonok,barátok kapcsolódunk mindenkinek természetes, de ugyanilyen természetes, hogy minden más emberrel ugyanígy kapcsolódjunk. 

Élet ugye jól érzem, hogy legyünk nyitottak, a szívünk legyen csordultig tele szeretettel, hálával, mindig legyünk segítőkészek? Megtapasztaltam, hogy minden okkal történik. Nem kell mindenkivel mélyen kapcsolódni, de minden embernek adjuk meg a tiszteletet, s ne ítélkezzünk. Minden találkozásnak oka van: minden élethelyzet egy tanítás, ha észrevesszük, hogy a helyzeteket kezelni tudjuk, akkor olyan életet élhetünk, amire vágyunk. Én hiszek benned élet! Gyerekkorom óta bennem van egy elv: úgy viselkedjek másokkal, amit én is elvárnék, amit szeretnék másoktól visszakapni.Élet egy belső érzésem, vagy meggyőződésem van, hogy legyek jó ember, legyek lelkiismeretes, soha ne bántsak másokat, legyek becsületes, s ehhez hasonló értékek lebegnek a szemem előtt.Én egy örök gyerek vagyok és maradni is akarok. 

Vannak helyzetek, - szerencsére egyre több ilyen van - amikor úgy tudok örülni, mint egy kisgyerek, amikor rácsodálkozok az élet csodáira: egy-egy rovarra, növényre, de akár a testem működésére.Vannak olyan élményeim, amikor olyan boldog vagyok, hogy kicsordul a könnyem örömömben, s a szívem majd kiugrik a helyéről jó értelemben.Olyan jó érezni a szeretetet. Olyan jó kimutatni ezt másoknak, adni az én kincseimből másoknak elvárások nélkül. Olyan jó, hogy jönnek az ötletek, amiket már azonnal meg is valósítok, amikkel sokkal jobban érzem magam, amikkel másokat meglepek.

Azt érzem, hogy játszani kell egész életünkben. Gyerekek módján figyelni a világot, szívni magunkba a sok-sok csodálatos élményt, keresni az újat szüntelenül. Sohasem feladni, minden akadályon tovább jutni. Annyiszor próbálkozni, mint amikor egy gyermek járni/biciklizni tanul.Próbálkozni, elesni, felkelni, mindezt örömmel, tudva azt, hogy ez egy játék és a végén az számít, hogy mennyit járszottunk igazán, mennyit tapasztaltunk, mennyi élményben volt részünk, nevetni sokat, minden nap, ha pedig valami sérülés ért, bízni a kiútban, a tovább-banÉlet, hogy éljünk meg téged?Könnyeden és nem görcsösen?! 

A szívünk legyen nyitott, ismerjük fel, hogy az "én" helyett jobb a "mi".Az értelmed az, hogy tényleg éljünk, de nem csak biológiai.értelemben, hanem valójában, ugye?Ahogy mondani szokás, amikor lepereg életünk filmje, hosszú legyen az a szalag, mert jelen voltunk a történésekben, megéltük az eseményeket, nem csak megtörténtek velünk azok.

Élet, ugye jó, ha nevetni tudunk a botlásainkon, látjuk a fejlődésünket, hogy egyre bátrabbak lettünk, hogy egyre több emberrel kapcsolódtunk, hogy megtanultunk szeretni, éreztük minden nap, s hálásak voltunk minden napunkért, minden reggel izgalommal ébtedtünk, életenergiánk az egekben volt, teli voltunk ötletekkel, azt sem tudtuk melyikkel kezdjük. Ugye élet arra tanítasz minket, hogyha bármilyen külső esemény elkeserített, ne engedjük lerombolni az életünket, bástyáink legyenek, amik a legnehezebb helyzetekben is segítenek, mindig higgyünk, s tudjuk, hogy bármi lehetséges, és minden jót megérdemlünk. Ugye olyan emberek legyünk, akik színfoltot hagynak mindenütt. Akik olyan energiával teliek, hogy tölteni tudják a környezetüket, s akik mindenkinek segítenek, aki csak kéri?

Tudod olyan hálás vagyok Élet: élek, lélegzem, van egy testem, amit szeretek egyre jobban. Anya vagyok, imádom a gyerekeimet, sokszor magam is gyerekként érzem magam. Rácsodálkozom arra, hogy mennyi ajándékot.kaptam tőled: együtt lehetek az emberekkel, akiket szeretek, kedvelek.Annyira jó, hogy más szemüvegen keresztül látom magam, s téged is!Tudom, hogy történnek a dolgok gyorsan egymás után, szinte nincs is megállás... Küzdök a démonjaimmal nap mint nap, de tudom h mi a célom, ezért van erőm küzdeni.

A belső hangom olyan sokáig mondogatta: több van benned... De sosem figyeltem igazán rá. Kint kerestem a megoldást, pedig a kulcs bennem van. Csak én tudom megoldani a helyzeteket, nekem kell a hozzáállásomat alakítani. Csak rajtam múlik, h mit látok meg a világból, mit nagyítok fel. Már tudom mit keresek, ezt írom be a kereső programomba. Azt kapom, amit beírok... Vagy mégsem....???!!!Sokszor nem értem mi történik velem. 

Mondd élet, miért vagy oly nehéz? Folyamatosan jönnek a kihívások és sokszor elesek, úgy érzem leránt a mocsár, s annyira beragadok, hogy nem tudom kivakarni magam. Ebben az érzésben maradok akár több napig is, hisz tudod életem.Ilyenkor nem látom a célom világosan, hitemet is elveszítem és küzdök megannyi démonnal.Annyiszor tudom, hogy mi lenne a megoldáshoz vezető út, vagy legalábbis tudom, hogy mi nem az: önsajnálat, önmarcangolás, bűntudat, stb.Jól gondolom, hogy élet te olyan vagy, mint egy társasjáték? Dobok egy kockával, lépek, haladok. Aztán van, hogy "jó" mezőre lépek, örülök, de nem maradhatok rajta, tovább vezet az út, ha akarom, ha nem...Van, hogy "rossz" mezőre lépek, lecsúszok, mindent kezdhetek újra (látszólag).

Élet, te mégis nagyszerű tanító vagy! Mindig azt kapom, amire szükségem van, még ha csak utólag derül ki és fàjdalommal jár....Élet,kiismerni nem tudtalak eddig, sok dolgot nem értek, mi miért van, mi miért történik. Egy-egy krízis után olyan jó, amikor megértem, hogy miért történt, mi a tanításod.Tudod élet, úgy szemléllek már egy ideje, hogy kíváncsi vagyok, mit tervezel velem, mi a következő lépés, mi a feladatom. Igaz, van amikor még félek, de már inkább arra koncentrálok, hogy a jelenben éljek, gondolkodjak, ne agyaljak annyit a jövőmön.

El kell fogadnom, hogy lesz, ami lesz: vannak dolgok, amikre nincs ráhatásom, de vannak amikre igen: ilyen pl. a hozzáállásom. Élet, megtanítottál arra, hogyha nem építek ki önvédelmi rendszert, akkor bizony beláthatatlan következményei lesznek. Élet, nem irányíthatlak....Így hagyom, hogy áramolj. Élet, az utóbbi években olyan sok kihívással vagy teli, hogy rengeteg a tanulni valóm. Annyi a változás, a bizonytalanság, az új helyzet, amikre reagálnom kell. Arra tanítasz minket,hogy rugalmasak legyünk, tudjunk változtatni, tanuljuk meg elengedni az eddigieket.

Élet, a kulcs az, hogy mit érzek: hiszek vagy félek. Ha hiszek, akkor a megoldásra fókuszálok, s a jelen pillanataimat nem rabolja el a félelem. Ha viszont félek, csak mágnesként vonzom azt, amit elkerülnék és már a jelenem is mérgezem.Élet! Hálás vagyok, hogy itt lehetek, tapasztalhatok, tanulhatok, szerethetek, érezhetek a szívemmel, játszhatok, s annyi lehetőségem van arra, hogy formáljalak, hogy az álmaim életét éljem. Szóval felvérteztem magam. Átadom magam neked. Nem sodródom, jelen vagyok, élek, még ha nem is az enyém az irányítás az események felett.

Életem már nem akarom, hogy más formáljon téged, én szeretnék minden kihívást megtapasztalni és kitalálni magam. Már én vagyok az, aki nyitott és bízik magában.Bízom magamban, hiszen én vállatam, hogy kedves élet jövök élni. Már nem emlékszem mit vállaltam, de nagyon remélem, hogy miharamabb összeáll a kép, vagy másképpen: össze tudom rakni életem legóját, végre értelmet kap minden, minden kincsem és átkom. Tudni szeretném mi a sorfeladatom, szeretnék fejlődni és tudatos emberként értékes életet élni, a lelkemmel pedig kapcsolatba kerülni, az intuíció útján pedig olyan vezetettségben lenni, ami nyugalmat, békét ad és elvezet az utamon.

Szeretettel és hálával."

Éva

Gábor (28): Felismerés

"Fejemben él egy kép, melyben embereket saját valójuk gömbje veszi körbe, amely számunkra láthatatlan, de annál érezhetőbb. Ennek közepén féktelen mély feketeség, gyötrődés, sérelmek, fájdalmaink tengernyi sokasága koncentrálódik. Szinte mindenkinél ez a mélység uralkodik, melytől rettegve menekülve a gömb szélén élünk, s közben ezen sötétség árnyként húzz vissza magához. A perfiérián élve epekedünk akár egy halványan csillogó fényért, hogy menekülhessünk, így válunk magunk is enyhe fény forrásává. Így megvilágítva egymás gömbjeit és táplálva egymást. Ezt hívjuk ma kapcsolat függőségnek. Igen ember és ember közt nem nemek közt. Ezen függőségünknek élve megfeledkezünk, hogy hol is vagyunk valójában és kik is vagyunk igazán, mi van mögöttünk. Pont olyanok vagyunk, mint a fényre rohanó bogarak. Minél erősebben világítanak meg minket annál inkább oda fordulunk. Három jól megfigyelhető gömbélet ismerhető fel. Mint már említettem a fentiekben vannak a perem világon megélők. Ez a típus a leggyakoribb. Megint mások átadják magunk a fájdalmunk kínzó húzásának így ével saját mélységükben. Őket hívjuk ma depressziósoknak. Illetve vannak, akik megvilágosodtak, akik ugyan átadták maguk a fájdalomnak, de utat találva saját igaz énjükbe önmaguk váltak gömbjük közepének végtelen ragyogó fényévé. Ha találkozol ilyen emberrel, aki ennyire erősen ragyog, még ha ugyan háttal is vagy neki átvilágítja sötétséged ezzel, mint egy ösvényt nyitva, félelmeiden keresztül léphetsz anélkül, hogy azok bántanának. Elleneben amint eltűnik intenzív fényük mellőled te magad már nem tudsz a ellenállni ezen hatalmas fájdalmadnak és vissza esel közepére mely mély fájdalommal tölt meg. Ekkor gyakrabban kapcsolataidban keresel kiútat és újra a perem vidéken találod magad. Ezt játsszuk újra és újra, mert sötétségünk táplálkozik fájdalmainkból, melyre kényszerít és olykor még élvezzük is mély szenvedéseink, ön sajnálatunk. Minél tovább fáj nekünk, sötétségünk úgy veszi át gömbünk uralmát. Mikor aztán újra találunk valakit, aki kihúz minket a peremre akkor sötétségünk táplálásával ugyan felhagyunk, de életünk megélést sosem fogjuk tudni igazán megtenni, hisz minden csak felszíni és felemészti a mélység. Nem tudunk igazán örülni, kedvesnek lenni, megbocsátani, szépnek látni, megérteni, szeretni. Nem vagyunk saját világunk urai, így nem is marad meg benn más csak mit magunk mögött hagytunk. Minden kísérletünk a boldogságra, a szeretetre hiába való. Míg nem fordulunk szembe magunk sötétségével, vetjük abba bele magunk teljes oda adással és hittel, hogy mindez csak árny, s magunk vagyunk a fényesség mely kiűzi belőlünk a fájdalom minden forrását. Mikor ez megtörténik és beragyogjuk saját gömbünk, világunk más szóval megvilágosodunk, rájövünk, hogy mindeddig nem is éltünk. Lényünk megkönnyebbülve, felszabadulva, teljes örömben, békében, szeretetben éli meg mindazt mi történik, így körül véve minket. Megvilágosodott énünk mellett a fájdalmunk nem képes tovább táplálkozni, így nem is élhetük meg fájdalmat. Ekkor mindenki feléd fordul, mint legragyogóbb csillag az univerzumban és fényeddel segítve őket maguk is megvilágosodhatnak. Hagyd magad megadni fájdalmaid mély sötétségének, hogy felismerd, Lelked maga gömböd igaz fénye, mely mindennél erősebb."